Hírek : Maros Futball Akadémia 8-0 Püspökladány |
Maros Futball Akadémia 8-0 Püspökladány
2010.08.30. 21:14
Második mérkőzésén is győzött a csapat!
Szombaton egy kicsi késéssel kezdtük a mérkőzést. Az elenfél a Püspökladány csapata volt. Ők az előző mérkőzésükön is kaptak egy alapos zakót az Orosházától (3-9). Az egész mérkőzést mi uraltuk, de az első gólra mégis a 26. percig kellett várni. Előtte lőttünk két kapufát , és a püspökladányi kapusnak is nagy bravúrjai voltak. A gólgyártást Mátó Gergő kezdte meg, amit Potloka Adriján folytatott. ( az Adatbank honlapján Kovács Daninak írták be a gólt, de ez ne tévesszen meg senkit!) A szünet előtt még Halász József is betalált, így 3-0-val vonulhattak a csapatok az öltözőbe.
A második félidőben nem kellett sokat várni az újabb gólra. Halász József talált be ismét az ellenfél kapujába. Rá egy perce Kieta Máté is felíratkozott a góllövők listájára. Ezután egy kicsit leálltunk, egészen a 77. percig kellett várni az újabb gólra, ami egyben Mátó Gergő második találata volt. A 84. percben Szalai Áron is betalált. Áronnak nem ez volt az első próbálkozása a találkozón, hiszen kétszer a kapufát találta el, és egy tizenegyest is kihagyott. Mátó Gergő kezdte a mérkőzésen a gólgyártást és ő is fejezte be. A 86. percben lőtte az MFA 8. és sajátmaga 3. gólját.
Megérdemelt győzelem volt, szép volt fiúk!
Kiss J.(Szalkai G.), Czebe N., Halász J., Szalai Á., Rakity Gy.- Méreg R., Potloka A.- Kieta M., Bress B.(Rácz R.), Kovács D.( Kovács I.), - Mátó G.
Gólszerzők: Mátó Gergő (3), Halász József (2), Potloka Adriján, Kieta Máté, Szalai Áron
|